Ma este jótékonysági koncertet adott a gyulai Pernahajder Campbell zenekar a Gyulavári Kastélyban. Bár az érdeklődés csekély volt, a srácok (Baracsi István – ének/gitár/szájharmonika, Görbedi József „Jokó” – gitár/ének, Menyhért Csaba „Csiga” – basszusgitár/ének és Kóra Valdemár – bongó/tambourine) mindent megtettek, hogy jó hangulatba hozzák maroknyi közönségüket.
Unplugged jellegű koncertjük alatt elhangzottak dalok népszerű előadók, illetve zenekarok tollából, mint például Sting, a Quimby, The Doors, a Tankcsapda, de számos saját szerzeménnyel is előálltak. Többek között elhangzott a Legyen itthon az otthonom című szám, amely egy lokálpatrióta dal, városunkról szól.
- A Pelikán Gyermek és Ifjúsági Közhasznú Egyesület, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával létrejött rendezvényre egy kis ajándékcsomag volt a belépőjegy, amelyet a Gyulai Családsegítő Központ által még karácsony előtt eljuttatunk a rászoruló gyermekeknek – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Gyulavári György, a kastély igazgatója.
Kérjük, hogy támogassa Egyesületünket és ajánlja fel adójának egy százalékát, amivel segít kitűzött céljaink elérésében, köszönjük! Adószámunk: 18478413-1-06
Pénzbeli felajánlásaikat a 11600006-00000000-38751136 számú ERSTE bankszámlánkra várjuk köszönettel !
|